A Let the Monkey Drive körül néhány hónapig csend volt, a szeptemberi Muzikumos koncertet nem követte a szokásos klubozás. Ennek oka egy sajnálatos tagcsere volt, ami a banda ritmusszekcióját érintette. A zenekar egyik alapító tagja, László Zoltán hagyta el a „ketrecet”, ami megakasztotta a felhőtlen manki fankik sodrását, így a csapat ötödik tagját kerestük december közepéig.
Örömmel tudatjuk, hogy 2015. december 17-én Meszlényi Bálint személyében megtaláltuk az új társunkat! Bálint a zenekar legfiatalabb tagja, egy nagyon ütőképes, rock klasszikusokon nevelkedett fiatalember. Húzós, pontos, pregnáns stílusával „bejátszotta magát” a manki verdába. Januárban összepróbáljuk, februárban pedig reményeink szerint élőben is bemutatjuk a frissített, Let the Monkey Drive produkciót.
László Zoltánnak kívánunk sok sikert (nem csak a zenélés területén) és köszönjük az együtt töltött éveket.